A székely menyecske meg az ördög

2011.12.12.

Egyszerre egyszemélyes és sokszereplős színház az, amit Fabók Mariann ebből a székely népmeséből létrehozott. Egyszemélyes, hiszen ő a mesemondó, és ő ad életet valamennyi szereplőnek: a menyecskének és férjének, az ördögnek és az ördög eszén túljáró legénynek, no meg a két királylánynak.

De rajtuk kívül képes játékba vonni és néha szereplővé tenni a Pinceszínház kisiskolás közönségét is. Kuszálódik is rendesen az előadás elején még takaros copfba fésült haja ebben a rendkívül intenzív, pillanatok alatti átöltözéseket és átváltozásokat igénylő előadásban, de csak a copfja nem bírja a tempót, a színésznő nagyon is.

Mátravölgyi Ákos székely kapus díszlete nem csak egy kapuval, hanem több nyíló-csapódó, különböző formájú kisajtóval is bír, és valamennyi, de még a mozgatható, megemelhető tető is szerepet kap a játékban, néha úgy, hogy ha feltétlenül tudni akarnánk, és lenne rá időnk a mese sodrában, utána kellene gondolni, hogy most melyik bábút melyik ablakban-ajtóban melyik kezével-lábával mozgatta a színésznő.

Mesemondóként, narrátorként folyamatosan hozzáigazítja mondandóját a közönséghez és az adott naphoz (mi például a soha vissza nem térő 28. előadás nézői voltunk), belefoglalja a mesébe még a felvételről játszott zenét is, és közvetlenül, a mesemondás ízes nyelvezetét megtartva elegyedik szóba a gyerekekkel. Humoros, anélkül, hogy erőltetett vagy gyerekekkel „gügyögő” lenne. Az pedig tényleg csak ízlés kérdése, hogy az a hangerő, tempó és hangfekvés, amit mesemondóként használ, éppen a megfelelő-e, vagy egy hajszálnyival több a kelleténél. Főleg azért vetem ezt fel, mert így nem különül el markánsan a menyecske hangerejétől és hangfekvésétől. A többi szereplő viszont egyéni, összetéveszthetetlen hangon beszél, ami a gyors egymás utáni megszólalásokra is figyelemmel nem kis teljesítmény. Remekül ötvözi a bábjátékot a színjátékkal, sőt, néha, a kútból való szabadulási kísérleteknél, a pantomim elemeivel is.

A kedvesen bumfordi bábokat Lellei Pál tervezte, népmeséhez és a díszlethez illően rusztikus anyagokat, a paraszti kultúrából ismert tárgyakat (különböző fonott kosarakat, fából faragott villákat stb.) felhasználva. (Itt jegyzem meg zárójelben, bár ez nem a bábtervezőre, hanem a bábhasználatra vonatkozó kérdés, hogy a két királylány és a furfangos legény bábja egy-egy kézre húzott fejből áll, és van egy perc, amikor a második királylány feje már kar nélkül, mintegy „lenyakazva” ott marad a színpadon, kissé morbid hatást keltve, amit a történet nem indokol.)

A szórólap az előadást „18 éven felüliek számára csak kiskorú felügyelete mellett” ajánlja. A részben nyilván reklámszlogennek szánt megállapításban annyi igazság mindenképpen van, hogy az előadás jó alkalmat ad arra, hogy egy sor történelmi, kultúrtörténeti, néprajzi ismerethez hozzásegíthesse a gyerekeket, ha a látottakat-hallottakat (nyelvjárásról, népviseletről, népi építészetről stb.) szüleikkel, tanáraikkal megbeszélhetik. Korhatárt ugyan nem ír a színlap, de valószínűleg a kisiskolás, 6-10 éves korosztályhoz áll legközelebb ez a jóízű, forgatagos és fergeteges előadás.

Turbuly Lilla

vissza