Filip Gabriella kritikája - Spanyolnátha művészeti folyóirat

2011.01.27.

Fabók Mariann 1+1 személyes bábszínháza

A halhatatlan mese

Filip Gabriella

(Miskolci Nemzeti Színház)


Hogy a mai gyerekeket foglalkoztatja-e az örök élet, azt nem tudom. (Nem vagyok már mai gyerek.) De az biztos: a legkisebbeknek is tetszett a mulandóság legyőzését megkísérlő bábos premier, A halhatatlanság országa című mese bemutatója augusztus 27-én a Miskolci Nemzeti Színház nyári színpadán. Mindvégig lekötötte, láthatóan, hallhatóan szórakoztatta őket Fabók Mariann színész, bábos mesemondó előadása és Návay Ákos mint főkolompos „hangos-némajátéka”. A felnőttek meg — szembesülve a halhatatlanság reménytelenségével — éppen a szokatlan szembesítésnek, egyszóval az előadásnak örvendhettek, örvendhetnek, sőt, bizakodhatnak. Mondván: mégis van remény. Mert lám, lám: a mesés talentumok… És most következhetne az elmélkedés arról, hogy mi is a halhatatlanság, de a gyerekek miatt hagyjuk most ezt. Ők még nehezen tűrik az okoskodást…

Fabók Mariann többféle talentummal kezdte a színi pályát. Miután kikerült a főiskoláról, és 2008-ban a Miskolci Nemzeti Színház tagja lett, mindjárt kiderült: prózai műben, klasszikus szerző előadásában, főszerepben, zenés-táncos műfajban és kamaradarabban is megállja helyét. Ő volt az évad elején bemutatott Shakespeare-színmű, a Szeget szeggel Izabellája, majd a Muzsika hangja című musicalben a legidősebb Trapp-gyerek, Liesl, majd a — szocializmus hajnalán játszódó Katajev-vígjáték, A kör négyszögesítése címmel játszott előadásban az anyáskodó Ludmilla. Mindezek után pedig — a nyári bábpremieren — A halhatatlanság országában előbb mint egy vásári kikiáltó lépett színpadra, aztán királyfi lett, majd öreg banya, csillagszemű királylány, megközelíthetetlen királynő, valamint maga a halál, és azzal együtt — egyetlen szalmakalap alatt — megjelenítette az örök halandót. Sőt, időnként egyszerre két-három alakban is jelen volt a színpadon. Hogy Fabók Mariann bábszínészként is tehetséges, ebben még semmi meglepő nem lenne, hiszen életrajzából tudjuk: a színészet mellett bábmesterséget is tanult, a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakos osztályában végzett. Az viszont mindenképpen figyelemre méltó, hogy nem ráosztott szerepben láthattuk, hanem önmagának kitalált, fontosnak tartott, barátaival, alkotótársaival együtt megvalósított előadásra vállalkozott. Ráadásul nagyon nehéz mesét választott. Mert lehet azt mondani, hogy alapvetően valamennyi népmesénk életünk alapkérdéseivel foglalkozik, arra próbál választ keresni, miként érhetjük el a célunkat, hogyan lehetünk boldogok, de ez a történet — A halhatatlanság országa — túllép a látható világon, a végtelen bevételére, az öröklét elérésére, meghódítására törekszik. Komoly filozófiai elemzések témája lehetne az előadás irodalmi alapja. Tudós elmék az időről és a térről, az elmúlásról és az örök körforgásról értekezhetnének. Ennek lehetőségére már a díszlet — Mátravölgyi Ákos munkája — is ráirányítja figyelmünket. A paravánként használt festett láda ősi szimbólumok sokaságát hordozza. A láda fölött feketén-fehéren ott van az időjelképként ismert lábsugaras kerék, két oldalon a világmindenségre utaló nap és a hold. A két szereplő — a bábjátékos mesélő, Fabók Mariann, és a néma fiúként bemutatott, a különböző hangkeltő eszközöket megszólaltató Návay Ákos — is népviseltben és mezítláb lép színpadra, ezzel is erősítve a természet közelségének érzését.

Hogy mesélőként, a közönséget személyesen is megszólító, a vásári bábszínházak hangulatát idéző kikiáltóként milyen tájszólásban beszél a színésznő, azt nehéz lenne pontosan megmondani, de következetesnek, követhetőnek, és a gyerekek számára is érthetőnek tűnik. Emellett képes arra, hogy a különböző — Opra Szabó Zsófia és Lellei Pál által tervezett — bábokat különböző hangon szólaltassa meg. Mivel a színlapon nem szerepel se rendező, se dramaturg, így joggal feltételezhetjük, maga formálta meg, igazította helyhez, helyzethez a szöveget, találta ki a jeleneteket. Ő döntötte el, hogy mikor jelenik meg a színen maszkban vagy maszk nélkül, mikor kesztyűs, mikor meg pálcás bábot mozgatva. Az pedig a főkolompossal való együttműködésnek köszönhető, hogy a különböző hangeffektusok együtt haladnak a mesével, hol nyomatékot adnak egy-egy kijelentésnek, hol szemléltetik, aláfestik, hol pedig ellenpontozzák a történet fordulatait.

Nem hangzik el ugyan az előadásban, de ott van a mondatok között életünk legkomolyabb kérdésfelvetése is — túlélhető-e a halál? —, mégsem válik komorrá, riasztóvá a játék. Olyan természetesen beszél egymással — egyetlen személyben — a halandó és az élő halál, hogy még csak fel sem szisszennek a gyerekek. Ráadásul a sok-sok kedvességnek és humornak, a leleményes játéknak köszönhetően az is jól érzi magát, akit nem foglalkoztat az elmúlás, akit még nem érintett meg a halál.

*

A történet főszereplője, a halhatatlanság országát kereső király végigjárja útját. Hiába mondják neki: olyan nincs, nem létezik — megy tovább. Makacsul ragaszkodik céljához, amit némi segítséggel és csodával el is ér. De hogy ebben az életben boldog lenne, arról nem szól ez a mese.

http://www.spanyolnatha.hu/print.php?id=2213&menu=archivum

vissza