Cs. Szabó Virág riportja, Koktél Magazin

2011.01.17.

Az örömöm egyre fokozódik..

Fabók Mariann színésznővel – színházról, bábról és tudatosságról

Néhány perce vetette csak le az Ármány és szerelem tragikus sorsú Lujzájának jelmezét. Fabók Mariann arcán azonban nyoma sincs a fáradtságnak – sőt, sugárzik róla az életöröm!

- Egy- egy előadás után a smink lemosásával és a jelmez levetésével könnyen kibújok az épp aktuális szerepemből. Én ezt nem misztifikálnám túl. A „szerep-lények” csak a színpadon kapnak életteret, az életben nem játszom. Ha valamikor hazaviszem a színházat, az a próbafolyamat ideje. A kezdet nagyon nehéz, szinte mindig tele vagyok kétségekkel és reménytelennek érzem a megoldást. Illetve a főpróbahét, amikor már félig meddig életre kelt a figura, és nem ereszt.

- Nehéz volt Lujza figurájára rátalálni?

- Igen is, meg nem is. Kicsit féltem tőle, mert ez a szerep könnyen válhat önsajnálóvá, ami szerintem téves irány. De nehéz ellene játszani. Viszont sok helyzet valahogy mégis „könnyen folyt ki belőlem” már az első próbákon.

- A halál-témával mostanában több ízben kényszerültél szembesülni.

- Valóban kicsit sokszor kellett mostanában színpadon meghalnom: Lujzán kívül a Csodamalom Bábszínházban kis gyufaárus lányként, s az előző évadban Annaként az Éjjeli menedékhelyben. Sőt, nemrég mutattam be saját bábelőadásomat (A halhatatlanság országa címmel) ami közvetetten szintén a halál témájával foglalkozik… Egy barátom egyszer azt mondta, hogy az embert megtaláló szerepek sohasem érkeznek véletlenül. Lehet benne valami, de sajnos még nem sikerült megfejtenem az üzenetüket.

- Egyszemélyes előadás?

- Igen. Én dramatizáltam, rendeztem, és minden szerepét magam játszom. A  bábjáték díjat nyert idén Kecskeméten, a bábszínházak x. Találkozóján. Ez egy pályázati lehetőség, ami nagyban segíti vándorbábos életemet.

- Mi lesz a következő bábelőadás?

- „A székely menyecske meg az ördög” című népmesébe szerelmesedtem bele. Bemutatója május utolsó vasárnapjára, gyereknapra várható. De addig még sok a feladat: itt a színházban a „Szentivánéji álom” Helénája, s a „Képzelt beteg” Angyalkája. s ezeken kívül készül egy Ady- est Csuja Imrével, Halmy György rendezésében Budapesten. Nincs okom panaszra, sok tanulási, fejlődési lehetőséghez, kihíváshoz juttat az élet.

- Színház vagy báb?

- Mindkettő! Véletlenül, akaratomon kívül talált rám a báb. De nincsenek véletlenek. Nagyon örülök, hogy mindkét színházi forma beleférhet az életembe.

- Mi vonzott a színészpályára?

- Nem tudom, azt azonban igen, hogy mindig is erről álmodtam. Nem jelentkeztem máshová, csak a Színművészetire, és bár évekig kiejtettek a második rostán, fel sem merült bennem, hogy másfelé tartsak: összetörtem, talpra álltam majd megint összetörtem. De a vasat is eddzeni kell. Azt hiszem, ha valaki nagyon vágyik valamire, küzd érte, kitartó, majd egy ponton képes elengedni az álmát – megkapja, amit szeretne. Nekem az elengedés volt a legnehezebb, de sikerült. Aztán a Színművészeti Egyetem elvégzése után Halasi Imre igazgató úr egy vizsgaelőadásom alapján szerződést kínált, aminek a mai napig rendkívüli módon örülök. Sőt, az örömöm egyre csak fokozódik, mert csodálatos feladatok találnak itt rám.

- Tisztaságot, őszinteséget sugárzol. Nehéz őrizni magad ebben a könnyűnek semmiképp nem mondható szakmában?

- Sohasem féltettem magamat. Azt hiszem, az ember minden ponton maga dönti el, hogy mennyit áldoz fel „Thália oltárán”. De nem érzem, hogy a színház veszélyes volna, inkább nagy- nagy segítség, tisztuló lehetőség. Sokszor gondolkodom egy- egy nehéz élethelyzetemben, hogy egyáltalán túlélném- e, ha nem volnék színész?


vissza